A tükörtechnika


Valójában véletlenül jöttem rá. Bár aki mindent magától tanul, mindenre maga is jön rá, Ez egy olyan folyamat, aminek az elején mindenki kiröhög, hisz ott szerencsétlenkedsz, miközben akár nagy ember is lehetnél, ha eladod magad a még nagyobb embereknek. Itt jön be a képbe az a sok közhely, amit az ezósoknál hallani. Hogy tarts ki az úton, higgy önmagadban, meg a többi marhaság, amik egészen addig közhelyek, amíg el nem érsz egy olyan szintre, amiben megtelnek tartalommal.

Én senkit nem tanítottam eddig semmire. Olyan már volt, hogy a fönti világ lényei megkértek arra, hogy készítsek fel embereket, akiket hozzám küldenek, de a kettő nem ugyanaz. Ezeknek az embereknek volt rá lehetőségük, hogy tanuljanak, hisz láttak élőben, feltehettek kérdéseket, ám csak az volt az övék, amit megértettek belőle. Ugyan, mit taníthatnék én bárkinek is, ha mindent magamtól tanultam? Csak egyvalamit. Hogyan lehetsz önmagad mestere.

Kinn teljesen evidens az a világkép, hogy a világ=tükör. Ám sokféle tükör van és itt az a jó játékos, aki a megfelelőt veszi elő. A fehér tükör olyan, hogy ha abban kellene tükröznöm, kinyírnék mindenkit, hisz az emberiség ma olyan, hogy azonnal lő bárkire, akit nem ismer. A galaxisban mindenki fehér tükröt használ, ám ez itt nem működik, ezért meg kellett szereznem a feketét. Ebben már van mozgásterem és ki is dolgoztam egy olyan rendszert, amit bár torz tükörnek látnak, mégis itt sokkal érthetőbb és nem utolsó sorban biztonságosabb.

Ennek a tükörtechnikának olyan vetületeit fedeztem fel, amivel megszivathattam megviccelhettem az idegeneket angyalokat is. Ennek részleteibe nem mennék bele, de azok számára, akik jobban értik annyit elmondhatok, hogy nem véletlenül hagytam ennyi ideig, hogy lehülyézzenek. A tükörtechnika képezi alapját az Automata Vádemelési Rendszernek is, ami rengeteg terhet vett le az angyalok válláról, de erről se mondanék többet, hogy kedvezzek azoknak, akik jobban belemélyedtek irodalmi munkásságomba.

Ezekre soha nem jöttem volna rá, ha másokra hallgatok és ma nagy ember lennék egy még nagyobb ember szolgálatában. Eddig az volt a probléma, hogy ezekre mikroszkóppal kellett volna néznem, hogy lássam őket, de közelebb hoztam a tudatom és már elég erre a nagyító is. A mikroszkóp alatti világból nem látható semmi, de a nagyító alól feltekintve már érzékelhetővé váltam.

Tudjátok erre mennyien fogják azt mondani, hogy "nagyképű"? Engem viszont csak azok érdekelnek, akik ennél izgalmasabb dolgokat látnak meg a tükörben.

Az állandó fejlődés titka az állandó tanulás. Egy technikát alkalmazni, ami bejön mindenkin egy idő után olyan, mint az egyslágeres zenekar, akiktől mindenki csak ezt az egy számot kéri. Az egytechnikás harcosságnak van még egy másik gyenge pontja, ha valakin a technika nem jön be, na akkor mi van. Persze megtehetem, hogy ezekről így beszélek, mert bár mindent kiírtam elmondtam, mégis van pár olyan dolog az egész mögött, amihez a megfelelő dimenziószintre kell emelkedni, hogy az ember tudja is, ne csak higgye.

Ha ezt nem tettem volna meg, azt se tehetném meg, hogy szándékosan korlátozom magam, hogy tudjak tőletek tanulni. Amikor megtanultam teniszezni, azt sem az edző és a fal előtt tettem, hanem a megfelelő haverokkal élesben a pályán. Megtanulni jól teniszezni úgy nem lehet, ha az ember gyenge ellenfelekkel szemben állandóan győz. Az csak sok vereség árán tanulható meg. Ide kapcsolódik egy érdekes történet, amire utólag jöttem rá. Amikor már úgy ment, hogy fonákkal még nem, de tenyeressel már stabil voltam, jobb játékosok ellen is partiban voltam, mert volt egy jó szervám. Annyira jó volt, hogy oda ment, ahova akartam. Egyszer azonban egy srác (aki jó volt és volt is egy menő ütője) ebbe kívülről látva beleszólt, hogy ez így nem jó, ne így szerváljak, mert ez így nem szabályos és elmondta hogy kell. Bár később is elmondható volt, hogy a szervajáték az egyik erősségem volt (mert volt 4 szervám, amit tudtam váltogatni, ha az egyikre ráállnak), annak a közelébe se jutottam, amit lecseréltem, hogy kívülről látva is szép legyen a mozdulat. Ergo hagytam mást belepofázni a dolgaimba, aminek a vége veszteség lett. Aztán arra jöttem rá, ha annak idején nem cserélem le a szervámat, sosem tanulok meg ilyen jól teniszezni, mert sokkal kevesebb labda jött volna vissza, vagy ilyen jól vissza.

De ettől függetlenül életem legjobb szerváit egy röplabdástól láttam, aki ismeri Isnert képben van, az ellenfelei mit érezhettek. A társaságunkban pedig egy kézilabdás srác volt a legjobb, utána jöttem én a wado-ryu-val, de ezt a harmadik biztos kétségbe vonná, akit amúgy életem legjobb edzőjének tartok, mert védekező stílusban játszott és mindent befutott. Nehéz volt megverni, mert fejben nagyon ott kellett lenni ellene a pályán. Ugyanis a tenisz erről szól, nem a lábról és nem a karról. Azokat csak azért kell megtanulni, hogy az ember képes legyen elképzeléseit kivitelezni. Hogy mi az, amit jobban megtanultam, mintha edzőhöz jártam volna és a fal előtt töltöttem volna a fél életem (amit amúgy elismerek, egyszer volt szerencsém egy volt versenyző ellen egy szettet játszani)? A csuklót, amire minden tanult teniszező és edző azt mondaná, hogy az tilos! Meg az ütemtelen játékot, amire azért a többiek gyorsan megtalálták az ellenszert, mert kénytelenek voltak egy olyan fegyverkezési verenyben, amit mi egymással nyomattunk.